Get the Flash Player to see this player.
Szoftveráruház

Linux csúcstalálkozó októberben

Barabás Balázs, 2008. augusztus 28., 12:15 - CIO | Hardver/Szoftver
Computerworld címkék: linux, ubuntu, dell, msi

Megatalálkozó keretében szeretné közelebb hozni a Linux Alapítvány a felhasználókat a Linux közösséghez.

A tervek szerint október 13-14 között rendezik meg New York-ban a Linux Foundation End User Collaboration Summit-ot. A cél az, hogy lehetővé tegyék a tapasztalatcserét a végfelhasználók és a Linux-fejlesztők között, ezzel is segítve az innováció és a Linux elfogadottságának felgyorsítását. A rendezvény ingyenes lesz, de csak meghívás alapján lehet majd részt venni rajta, amelyet ezen a címen lehet kérvényezni. A résztvevőket nem a hétköznapi, hanem a haladó felhasználók közül választják ki, tekintettel, hogy a szakemberek technikai visszajelzéseket várnak a munkájukkal kapcsolatban, a lehetséges fejlesztési irányok kijelölésére.

Közben a Dell bejelentett két új laptopot és asztali gépet. A Vostro termékcsaládba tartozó gépekkel fejlődő országokban működő kis- és középvállalatokat, kormányzati szerveket és oktatási intézményeket célozzák meg. A vállalat nem hozott nyilvánosságra árakat, csupán annyit közölt, hogy a gépeket Ubuntu Linux disztribúcióval szállítják, és kifejlesztésükkor arra koncentráltak, hogy olcsók legyenek és könnyen karbantarthatóak.

A Micro-Star International (MSI) a pénteken kezdődő IFA-n jelenti be, hogy megkezdi a Wind netbookjának európai forgalmazását, ezenkívül pedig egy szintén Wind nevű asztali gépet is piacra dob. A Wind U100 laptop ára 399 euro lesz és Windows XP Home fut majd rajta, míg az asztali gép 249 euróba kerül majd és SUSE Linux 10-et telepítenek rá. A konfigurációja: 1,6 GHz Atom processzor (mint a netbook esetében), 320 GB-os SATA merevlemez, DVD-író meghajtó és hat USB-port.


Hozzászólások
Nincsenek még hozzászolások! Legyen Ön az első!





Az idei, november 19-20-i budapesti Cisco Expo három fő témakör - videó, kollaboráció és virtualizáció - körül forog majd. György Lászlót, a Cisco Magyarország megbízott ügyvezető igazgatóját többek között arról kérdeztük, hogy a jelenlegi világgazdasági helyzet miként hathat a hálózati piacra.
A Cisco Magyarország immár 11. alkalommal rendezi meg a Cisco Expót, az év legnagyobb hálózati konferenciáját és kiállítását, az iparág szakembereinek és döntéshozóinak legjelentősebb hazai szakmai fórumát.
Középpontban az információs infrastruktúra
SUN szakértői rovat
LG Klíma, Mobil Klíma Akció -WEBÁRUHÁZ-
LG, Samsung, Hitachi klíma országos házhozszállítással. Tegye próbára árainkat. Inverteres klíma akció. LG Art Cool Árleszállítás!!!
Tetőablak akció a Velux-Shop-ban!
Velux tetőtéri ablakok, tetőtéri ablak kiegészítők (redőny, reluxa, stb) és egyéb VELUX termékek széles választékban, országos házhozszállítással!
*LOGalyze, SOPHOS, Juniper és Websense a ZURIEL-től!*
Naplóinfrastruktúra, logelemzés, hálózati határvédelem, és minden ami IT üzemeltetés egy igazi specialistától. ZURIEL - A szürke eminenciás
CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, szolgáltatást, márkát, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is! Erdélyben:Erdélyi Céginfó
Terjessze és lapozza céges anyagait online
Alakítsa át nyomtatott termékkatalógusát, prospektusát, prezentációját... Eredetivel azonos megjelenés, szabadszavas keresés,
Google által felismerheto tartalom, aktív linkek, nyomtatás, stb.
Partnereink:
Biztonságportál.hu |
aHírek.hu |
C.Enter |
Hírkereső |
Hírstart |
TOPPON! |
WebShop Experts |
VideoSmart.hu
IT Network:
PCWorld.hu |
GameStar.hu |
WorldofWarcraft.hu |
nonstopMobil.hu |
nonstopUzlet.hu |
Sokapro.hu |
jatekozon.hu |
WCG |
HWSW |
GameKapocs
IDG Worldwide:
computerwoche.de |
computerwelt.at |
computerworld.ch |
computerworld.ro