Keresi a kitörési pontokat az SAP Hungary
Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. idén januárban kinevezett ügyvezetője a cég által tartott csütörtöki sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott: az SAP Magyarország az elmúlt 2-3 évben szoftverértékesítés, új projektek és piaci lefedettség terén messze lemaradt a környező országok leányvállalataihoz képest; az év eleji kinevezésével ennek a romló trendnek akartak véget vetni. A kedvezőtlen folyamatokat jelzi az is, hogy ma arányaiban sokkal kevesebb magyar kolléga dolgozik regionális pozícióban, mint a környező országokban - tette hozzá.
Az SAP Hungary 2008-ban közel 12,5 milliárd forint árbevételt ért el, amely csaknem azonos az előző évivel, ami az ügyvezető szerint azt jelzi, hogy a nehézségek ellenére az SAP továbbra is stabil üzleti modellel van jelen a hazai piacon. A hazai szoftverlicenc-árbevétel összesen 6,1 millió euró volt, amelynek 30 százaléka származott a partnerektől.
15 százalékos növekedés?
Az idei évben a nehéz gazdasági helyzet ellenére is az SAP Hungary vezetője 15 százalékos árbevétel-növekedést vár a magyarországi üzleti egységtől, ami az első negyedév alapján véleménye szerint tarthatónak is tűnik. A hazai szoftverlicenc-árbevétel 2009-ben a tervek szerint 10 millió euró lehet, ezen belül a kis- és közepes vállalatoktól származó licencbevétel 30 százalékkal bővülhet. Az SAP részesedése tavaly a hazai 80 millió eurós integrált vállalatirányítási rendszer (ERP) piacon mintegy 10 százalékos volt, ezt az idén 13-15 százalékra akarják növelni; ennek érdekében jobban kell érteniük, hogy az ügyfelek mely területeken akarják fejleszteni az üzletüket.
A kitörési pontok közül Ablonczy Balázs az ügyfélkapcsolat-kezelést (CRM) emelte ki: a terület iránt jelentős az érdeklődés azon vállalatok körében, amelyek nem a teljes költségstopban gondolkoznak, hanem a meglévő ügyfeleiket jobban akarják ismerni, illetve kiszolgálni. A másik ilyen terület az üzleti intelligencia (BI), amely a döntéshozást gyorsíthatja fel a naprakész információk elemzése révén, legyen szó a pénzügyi, kontrolling, értékesítési, raktárkészlet-kezelési vagy logisztikai területről. Az SAP a Business Objects korábbi felvásárlásával integrált BI-portfoliót tud nyújtani. Az előbbiek mellett növekszik a kereslet az irányítási, kockázatkezelési és megfelelőségi (GRC) megoldások iránt is - hangsúlyozta az SAP Magyarország ügyvezetője.
Az SAP magyar leányvállalatánál az egyes iparági szegmensek közül az idén a legnagyobb erősödést a kormányzati szférától várják, ahol - az elmúlt évekkel szemben, amikor egy nagyobb kormányzati projektet sem nyertek el - a közelmúltban két tenderen is nyertek. A Honvédelmi Minisztérium 2010 végéig cseréli le központi gazdálkodásirányítási rendszerét, amelynek keretében az SAP pénzügyi, kontrolling, illetményszámfejtési modult is bevezet. A másik projekt egy az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-nél elvégzett üzletifolyamat-kiszervezés volt, ahol az SAP rendszer üzemeltetését a Navigator vette át.
Nagy potenciál a kisvállalkozásokban
A kis- és közepes vállalkozások körében is sok lehetőséget lát az SAP: a cég megbízásából a GKIeNET által elvégzett kutatás szerint a 100 millió-1 milliárd forint közötti árbevételt elérő kisvállalatok körében jelenleg 21 százalékos az ERP-penetráció, míg a 200 hazai nagyvállalat alatti középvállalati körben ez az arány 68 százalék, azaz mintegy 30 ezer kisvállalkozásnál és 2 ezer középvállalatnál semmilyen vállalatirányítási rendszer nem működik. 2009 első két hónapjában több mint 30 cég kezdte meg SAP rendszer használatát kisvállalati, 37 cég pedig a középvállalati szegmensben.
Meglepő, hogy kevesen használják az ERP-rendszert az értékesítés és a humánerőforrás-kezelés támogatására, pedig a mostani helyzetben az ügyfelek és a dolgozók a legfontosabbak a válság túlélésében a kkv-k számára - fogalmazott Ablonczy Balázs.



Tipikus számítóközpont nem létezik. Az adatközpontok méretben, a beépített szerverek számában, biztonsági szintben, rendelkezésre állási fokban és számos egyéb jellemzőben is különböznek egymástól. A klimatizálás tekintetében azonban többnyire egy uralkodó nézet volt: az álpadlós technológia. Ez a rendszer olyan esetekben válik be, ahol az eszközök teljesítménye és így a hőveszteség kicsi.


0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.